Ahogy ott állsz az ablakban, és olcsó szivart szívsz, a szobám pedig ugyanolyan rossz szagú lesz, mint a szád, amelyből most, hogy rám mosolyogsz, sötéten villannak elő a fogaid, a belőlük maradt fekete csonkok, és ahogy a kezedből, a te soványan és dohányfüstsárgán is szép ujjaid közül visszaejted a függönyt, majd félig felém fordulva azt mondod, meglátod, Zazi, most sikerülni fog, belém hasít a bizonyosság, hogy még mindig szeretlek.