Szeredy Dani motyogott valamit az orra alá, ahogy álltunk a Lukács fürdő tetőteraszán, a kőpárkánynak támaszkodva, s néztük a sok napozó civilt.

A podolini háromszáz esztendős házak között, a melyek a piacteret négyszögalakban határolták, nem volt a legfiatalabb, de a legvénebb sem az az emeletes, keskeny, nyurga ház, a mely csupán abban különbözött a többitől, hogy állandóan szép sárgára volt beföstve.

Tüzesen süt le a nyári nap sugáraAz ég tetejéről a juhászbojtárra.

Egy még nem is nagyon megsárgult krónika után írom ezeket a dolgokat, úgy, amint következnek.

Ez év márciusában - tizedike felé lehetett - egy délután az Egyetem téri Central Kávéházban uzsonnáztam, ablak melletti törzsasztalomnál, ahonnan egyrészt a könyvtárra, másrészt egy bankfiókra nyílik kilátás. 

Dicsőség a magasban Istenünknek,Dicsérje őt a föld és a nagy ég,Ki egy szavával híva létre mindent,S pillantásától függ ismét a vég. ____________________________________________ A kezdőmondat franciául: Gloire à Dieu dans les cieux des cieux !Terre, et toi Ciel, adorez-le !D'un seul mot il créa…

Ég a napmelegtől a kopár szík sarja,Tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta;Nincs egy árva fűszál a tors közt kelőben,Nincs tenyérnyi zöld hely nagy határ mezőben.

Abban a nevezetes ezerkilencszáz és huszadik évben, vagyis egy esztendőre rá, hogy a románok kézhez vettek minket, székelyeket, az én életemben még külön is igen nagy fordulat állott bé.

Hol volt, hol nem volt, volt a világon egyszer egy körte-muzsika, amelyik arról volt nevezetes, hogy csak akkor szólt, ha jó gyerek fújta. 

OTT ÁLL az Istenszéke magosán a Maros fölött.